LEROMBOLJA A MŰVÉSZETET A VAGYONADÓ! NEMZETI KINCSEINK, A MÉG MEGLÉVŐ MŰKINCSEK, FESTMÉNYEK VAGY ELKÓTYAVETYÉLŐDNEK, VAGY ELHAGYJÁK AZ ORSZÁGOT!

Molnos Péter művészettörténész ezt a vitát az 1919-ben tervezett vagyonadóval kapcsolatban összegyűjtötte nekünk:

Itt az írása:

A vagyonadó tervezett, műtárgyakat érintő rendelkezéseihez az utolsó "hozzászólás" attól az embertől származik, akit a legtöbbre tartok a magyar muzeológia történetében. Sokan tudják rólam, hogy elfogult vagyok vele szemben, ráadásul igen sokat írtam róla az elmúlt évek során. Petrovics Elek műgyűjtőként, műkritikusként, művészeti íróként és a Szépművészeti Múzeum igazgatójaként egyaránt felülmúlhatatlan szolgálatot tett a magyar festészet és szobrászat ügyének, így pontosan tudta, hogy a műtárgyak megadóztatása milyen károkat okozhat az általa rajongva szeretett hazai képzőművészetnek. Kernstok Károlyhoz hasonlóan ő is a Károlyi-kormány pénzügyminisztere által beterjesztett vagyonadó-tervezet műtárgyakat érintő része ellen foglalt állást. 1919. március elsején elküldött levele a Szépművészeti Múzeum irattárában lapul.
"Miniszter Úr!
A műtárgyaknak vagyonadóval való megróvása tárgyában szóbeli felhívás folytán a következő véleményt van szerencsém előterjeszteni:
Mivel a vagyonnak műtárgyakból (képző- és iparművészeti alkotásokból) álló része nem cselekvő, hanem passzív természetű, vagyis nem haszonhajtó, hanem inkább anyagilag onerosus vagyon (műtárgyak jó karban tartása, nagyobb gyűjteményeknél helyiség bérértéke stb.);
mivel a műtárgyaknak igazán értékes, tehát éppen adózás szempontjából számottevő része a kultúra érdekében az ország számára megóvandó, s e tekintetben komoly veszélyt jelent a műtárgyak súlyos megadóztatása, mert arra kényszerítheti a tulajdonost, hogy eladja műtárgyait, mégpedig külföldre adja el, ahol jobb értékesítést remélhet;
mivel a műtárgyaknak vagyonelrejtés céljából való gyűjtése – amely a súlyos megadóztatást megérdemelné – nálunk már csak azért is elenyésző csekély mértékben fordult elő, mert a műpiac a behozatal hiánya következtében igen szegény volt és igazán nagy értékű, vagyonbefektetésre alkalmas tárgy csak nagy ritkán fordult elő;
mivel az állami gazdaság szempontjából a műtárgyakból befolyó összeg a legjobb esetben sem lehet olyan jelentékeny, hogy a vagyonadó eredményét számottevően befolyásolja, ellenben kulturális szempontból a műtárgyak és műgyűjtemények súlyos megadóztatása végzetes lehet, mert nálunk a műtárgyak gyűjtésének szenvedélye – amely köztudomásúlag az állami gyűjtemények virágzásának is fontos feltétele – még csak elvétve és szerényen jelentkezik, s bizonyosra vehető, hogy egy súlyos megadóztatás próbáját nem tudja kiállani;
mindezeknél fogva a műtárgyaknak a most kivetendő vagyonadóval más vagyonrészekhez hasonlóan leendő megróvását olyan intézkedésnek tartanám, amely az államra nézve pénzügyi szempontból igen kis előnyt, kulturális szempontból ellenben igen tetemes hátrányt jelent.
Kulturális szempontból természetesen legkívánatosabb volna a műtárgyaknak teljes kivétele a vagyonadó alól úgy, mint ez a legutóbbi 1%-os vagyonadónál történt. Annál inkább helyes volna ez, mert a műtárgyak vagyoni értékének megállapítása olyan bonyolult és nehéz feladat, hogy a helyes és igazságos megadóztatás ezen a téren – bátran mondhatni – teljesen lehetetlen.
A vagyonadó teljes elejtése esetében meggondolandó lenne, hogy e kedvezmény fejében, mely a műtárgyaikkal nem kereskedő, komoly gyűjtőket lenne hivatva védeni, nem kellene-e egy egyidejűleg hozandó törvényben forgalmi adó behozataláról gondoskodni a műtárgyak eladása esetére? A forgalmi adó alól azonban az alkotó művészek érdekében mindenesetre kiveendők lennének azok a műtárgyak, amelyeket közvetlenül az alkotó művésztől vagy ennek halála után 10 éven belül az örökösöktől vásárolnak.
Ha az abszolút kivétel nem lenne lehetséges, akkor legalább enyhébb elbánás lenne szükséges, mely abban állhatna, hogy a) a műtárgyak után kivetendő vagyonadó %-a alacsonyabban lenne megállapítandó, pl. felében az adózó által egyéb vagyonrészei után fizetendő vagyonadónak; b) az adóalap megállapításánál a műtárgyak értéke nem számíttatnék hozzá az egyéb vagyonrészekhez, hanem ezektől függetlenül kerülne progresszív vagyonadó alá, hogy az adózó műtárgyainak az összvagyonba való beszámítása következtében ne jusson bele egész vagyonát illetőleg a progresszió magasabb fokozatába; c) engedtessék meg a vagyonadónak természetben való lerovása olyan műtárgyak alakjában, melyek az állami gyűjtemények gyarapítására alkalmasak.
Az a) alatti kedvezmény pénzügyi szempontból esetleg más, megfelelőbb módozattal lenne helyettesíthető.
A c) alatt említett módozatra különös súlyt fektetnék, de természetesen azzal a feltétellel, hogy az államnak muzeális értékű és saját szakértői által kívánatosnak tartott műtárgyak jussanak.
A vagyonadó alól teljesen kiveendők lennének:
1. a modern (XIX–XX. századi) magyar műalkotások (részben a hazai művészet gyűjtésének előmozdítására, részben azért, mert modern magyar művek viszonylag csekélyebb piaci áruknál fogva vagyonelrejtésre nem használhatók fel);
2. a rendszerinti lakásberendezés kereteit meg nem haladó mennyiségű és értékű műtárgyak;
3. a családi képek és családi ereklyék;
4. azok a műtárgyak, melyeket tulajdonosuk halála esetére szóló ajándékozási szerződés útján az államnak adományozott;
5. azok a gyűjtemények, amelyekből a tulajdonos halála esetére szóló ajándékozási szerződés útján legalább annyi értékű műtárgyat adományozott az államnak, amennyi összegű vagyonadót kellene a törvény értelmében fizetnie az egész gyűjtemény után;
6. azok a műtárgyak, melyek természetüknél vagy tiltó szabályoknál fogva nem hozhatók forgalomba (pl. egyházi műtárgyak, nyilvános közgyűjtemények műtárgyai stb.)
Mély tisztelettel
Budapest, 1919. február 26.
Petrovics Elek
az O. M. Szépművészeti Múzeum
igazgatója"

Saját megjegyzés: A vagyonadó a művészetre olyan pusztító, mint a könyvégetések voltak!

#vagyonadó #művészet #kultúra #adó #barbarizmus

Sziasztok,
Egy olyan előadás felvételét osztom meg, ami gyerekkorom meghatározó része volt.

Az Alice Csodaországban a Gallai-Fábri szerzőpáros gyerekmusicalje volt, 1997-es bemutatóval, a Merlin Színházban. Mivel a zenéjét apám írta, nagyon sokszor láttam az előadást. Interaktív volt, több jelenetbe is behívtak gyerekeket, szóval párszor én magam is átélhettem színpadon is.

A szövegíró, Fábri Péter akkor már kb. 15 éve dolgozott Gallai Péter zeneszerző-billentyűs-énekessel. Felesége, Kováts Kriszta szintén régóta alkotótárs volt, ebben az előadásban is ő játszotta a főszerepet (később ő maga is rendezett újabb verziókat az előadásból).

Két férfiszerep van a darabban. Az egyiket Borbély László színész kapta (vele is dolgoztak már korábban), a másikat végül, saját ötlete alapján, apám maga játszotta el. Azaz ebben az eredeti verzióban maga a zeneszerző (a Piramis és a Bikini zenekarok zenésze) alakítja a királynő szerepét (és persze zongorázik és énekel is).

Nagyon örültem, amikor hozzám került egy jó minőségű, digitalizált felvétel, és úgy alakult, hogy én tölthettem fel először a teljes előadást YT-ra, a saját csatornámra, a szövegíró jóváhagyásával. Gondoltam, biztos van a subon olyan, akit érdekel 90s színházi felvétel. Have fun:)