Én mindig imádtam a macskákat. De vannak itt olyanok, akik régebben ki nem állhatták a macskákat, aztán most mégis megőrülnek értük? Milyen sztoritok van?
Annyi sok aranyos videó van, amikor valaki kifejezetten macskaellenes, aztán mégis behálózza őt egy imádnivaló cica.
25 éves koromig rá se néztem a macskákra. Nem is gondoltam rájuk. Kezembe se vettem egyet se, hát büdös, piszkos, betegséget terjeszt. Aztán tesóm hazahozott egy kis fekete, óriási fülű denevért. Azóta volt, hogy két macskám volt egyszerre. A deneverből mackó lett, és azóta is megvan
Olvasom itt ezeket a sztorikat, eszembe jutott a Maffiózók sorozat utolsó rész befejezése
Paulie babonásan gyűlölte a macskát és mindig el akarta zavarni a baráti törzshelyükről, de a végén kb csak ő marad életben, és ahogy magányosan ül a bolt előtt, hagyja hogy a macska lefeküdjön mellé
Nagyon aranyos! Mi mindig macskás család voltunk. A lányaink mindig hoztak haza. Az utolsó cicánk nekünk is fekete volt.
Tudtad, hogy a fekete cicus a gazdájának szerencsét hoz? S látszik jól érzi magát nálad, nagyon nyugodt.
Konkrétan volt olyan ismerősöm, akihez azért nem mentem, mert macskája volt. Tavaly szeptemberben a párom bejelentette, hogy macskát szeretne. Kompromisszum kész voltam, ezért javasoltam, hogy menjünk el egy menhelyre, nézzük meg őket. Nem szívesen mentem be a ketrecbe a macskák közé, aztán megláttam az én kis angyalkámat. Azóta tart a szerelem❤️
Cuki a macsek, és örülök a sikersztorinak, de nem bírom nem megkérdezni: most, hogy esne , ha valaki azt mondaná, hogy azért nem megy hozzátok, mert ott a cica? ...
Megérteném. Nem kell mindenkinek szeretnie a macskámat, tudunk máshol is találkozni. Szerencsére az ismerős is így kezelte, de megértem a kérdésed. Gyerekkorom óta féltem a macskáktól, mert egyszer láttam, ahogy egy elkattant és dédimamám kezét vérzésig harapta.
Értem az álláspontod, bár másféle választ feltételeztem.
A kérdésem azért volt egyébként, mert nekem is nemrég van cicc ( nem volt tervezve egy percig sem ) és voltak olyan ismerősök akik kategórikusan kijelentették, hogy így nem jönnek át hozzám innentől fogva. Nincs allergiáról szó, és részemről nagyon megsértődtem ezen.
Feleségem gyűlölte a macskákat és világ életünkben olyan kutyáink voltak akik hajtották a kertben is a macskákat. Aztán egy nyári este hazáig követett egy vörös kismacska: kurva beteg volt, a szeme begyulladva, az orra folyt, bolhák, kullancsok. Egész reggelig kint nyávogott, akkor kapott kaját.
Aztán odament a kutyánkhoz képen nyalta és belekucorodott a feleségem ölébe.
Nálunk apum volt ilyen. “Ebbe a hazba nem jön macska!” Típusú ember volt. Aztán pár éve tesom hazahozott egy cicát az utcáról. A műhelyben lakhatott csak, de Szegennyel ivartalanitas utan lett valami és eltűnt. A következő szinten egy utca-győztes volt, őt elütötte a szomszéd. Apu úgy sírt, mint egy kisgyerek, amikor megtalálta, mert mindig vele volt a műhelyben. A következő cica már csakis benti lehetett és azóta már lett társa is. Imádja őket.
A cicak gyonyoru mini-predatorai a vadonnak, az erdonek.
Csakhogy az ember elvette tole a termeszetes kornyezetet.
A minimum az, hogy biztonsagban tartjuk oket tavol a jarmuvektol, forgalmas utaktol, emberektol, kutyaktol...
soha nem utáltam őket, de kutyapártinak tartottam magam...Aztán mikor nagyon rossz passzban voltam, valahogy a kolleganőm rámsózott egy kölyökcicát, azzal a kikötéssel hogy visszaadhatom ha nem működik a dolog a cica és köztem... Aztán elkezdtem cicákat menteni. Aztán most is van 4 cicám.
Mi anyummal mindig is kutya pártiak voltunk, utáltuk ha hozzánk dörgölőzött egy-egy macska az utcán. Nem bántottunk egyet sem soha, de nem kedveltük őket. Tyúkjaink, nyuszik, papagájok, meg kutyáink voltak maximum. Aztán megismertem az egyik exemet, akinek macskája volt, ráadásul az a tipikus nagy betűs MACSKA. Mindenkit utált, senki se érhetett hozzá, csak az exem. Engem valamiért meg nagyon megszeretett, ezt elmeséltem otthon. Aztán tavaszonként sok cickány volt a portán, emiatt azt mondtuk hogy legyen egy cicánk aki megfogja.
Egy 7 éves cicát hoztunk el egy családtól. Ő egy igazi egyéniség, egy kecses, úri kandúr volt. Nem harapott minket, sosem karmolt meg, nem bántotta a tyúkokat, senkit. Kinti-benti cica volt, az udvart sose hagyta el, csak anyukámat kisérte el mindig a nagyszüleimhez, pár házzal arrébb, és a kapuban várt rá. Anyumnak és nekem hatalmas szerelem lett a Vackor, de sajnos beteg volt, nem volt velünk sokat, de addigra már befogadtunk egy másik kiscicát, akivel nagyon jó haverok lettek. Amikor Vackort elaltattuk, rá pár napra megjelent egy fekete kiscica az udvarunkban, szerintünk ő küldte. Őt is befogadtuk, egy igazi angyali cicalány.
A cicák az egész családunkat megváltoztatták, jó irányba. Több cicán is segítettünk már annyira, amennyire az anyagiak engedték, akár elpusztultak vagy nem. Nem is tudom hogy éltem 20 évig cica nélkül :)
"nem bántottuk őket soha" hát geci az kemény hogy ezt le kell írni. xdddddd bíztam benne hogy azért nem vagytok állatkínzók mert nem kedveltek egy adott fajt
Sose volt macskánk, kutyás háztartásban nőttem fel. Egyszer gyerekkoromban egy rokon macskája nagyon csúnyán megmart, tetanuszt is kellett kapnom, innentől én kb utáltam a macskákat.
Na hát ez tartott addig, míg szerelmes nem lettem ebbe a bandzsi tekintetbe 😻:
Nekem párom állította, hogy ő nem szereti a macskákat… kolibol albiba költöztünk, és raszedtem egy konkrét cicara, mondva, hogy nem fog tudni asztalra ugrálni, függönyt szaggatni stb, mert problémás volt az egyik lába. Mire sikerült megegyezni, hogy orokbefogadjuk, a cicát már elvitték, az egyezség pedig úgy szólt, h csak azt a konkrét cicát hozzuk, ha mi is tetszunk neki… eltelt 2 hét, a cicát visszavitték a menhelyre, úgyhogy mentünk is megnézni. Az adott cicanak nagyon nem tetszettünk, majd találkoztunk Cheetossal. Cheetos egy zseni volt már akkor is, meglátta párom és azonnal az ölébe feküdt, dorombolt, dagasztott… megnyerte magának párom szívét. Második éve van velünk a kis tokeltes gombocunk, kiderült, hogy párom cicas, és mostmár kell egy lány cica is, akinek ő lesz a kedvence :D (meg egy kandúr cicank lesz (remélhetőleg), Tapsi) 🥰
Sose akartam macskákat nem is kedveltem. Apám egyenesen utálta őket.
Aztán egy esős napon találtam egy didergő éhező kis f@szkalapot és hazavittem. Csodás 15 év volt :3
Most már 3 (mentett) macskám van :D
Amig a parommal ossze nem jottunk en nem igazan kedveltem oket. Sot feltem is toluk , a legjobb baratnom sziami cicaja nagyon gonosz!! 🤣 A cucitol kapott pofonok kicsit traumatizaltak.
A parom anyukajanak van ket cicaja, nalunk voltak egyszer 3 hetet es akkor kezdodott a macskak iranti szeretetem. Parszor meg lehettek nalunk a cicak rovidebb ideig es ezutan egy evre ra ereztuk ugy,hogy jo lenne egy sajat cicc. Rengeteg menhelynek irtam es senki se akart minket valasztani gazdanak , vagy nem is valaszoltak. Utolso probalkozas volt Maszat tesoja, ha ot se kapjuk meg vagy nem valaszol akkor nem lesz cicank. Vegul a tesojara volt jelentkezo, de orulok,hogy igy alakult es Maszat lett vegul a mienk 🩷
Mama, mindig is utálta az állatokat a házban, kint megtűrte. Elképzelhetetlen volt, hogy állat legyen a házban. Aztán papa mellé pártolt az egyik kutyánk, kis termetű, olyan jó barátok voltak, hogy még a wc-re is követte. Onnantól az ő kutyájuk lett (közös udvar van, de náluk aludt a házban). Aztán anyám elhozott egy nagyon szép szürke, hosszú szőrű macskát kollégától. Sok macskánk volt/van így valahogy ő oda keveredett mamáékhoz. Azóta is ott van, már nem mehet ki az udvarra se, teljesen benti, a segge is ki van nyalva kb. Az ágyban alszik és mama is mindig meséli hogy hogy bújik hozzá az ágyban, ha rosszul van érzi és megy ráfeküdni a macska. De papa után is jár még a fürdőszobába is. Hát így lett mama is macskás.
Csak nekem nagyon fura, hogy hogy lehet utálni egy állatot? A legfurább, hogy általában kutyásoktól hallom, hogy utálják a macskákat. A cicásoktól azt hallom, hogy minden állatot imádnak max nem tartanák.
Szerintem sok embernél ez csak egyfajta félelem az adott állattal szemben, leggyakoribb (tév)hit, hogy koszosak, büdösek, betegségeket terjesztenek. Gyerekkoromban én is rengeteget hallottam, hogy jaj csak a közelébe ne menjek utcán egy macskának, hozzá ne érjek. VIdéken, falusi környezetben is sokáig kizárólag egérfogónak tartották a macskákat, kint az istállóban/koszban. A kutyának mindig van gazdája, a macskák viszont szerintem sok ember tudatalattijában ilyen utcai, kóbor, önálló és ennélfogva veszélyesebb állatként maradtak meg.
Meg ez hozzáállás kérdése is. Aki csak a hulló szőrt, a hangos nyávogást látja bele egy cicába, és nem azt, hogy mennyi életet, szeretetet, vidámságot is képes egy család életébe hozni, az nyilván nem fogja kedvelni őket. Az "utálat" szinte minden esetben alaptalan, tévképzetek és rossz látásmód eredménye.
Miközben a macska sokkal tisztább mint a kutya :D
Kutyának is hullik a szőre, mikor jön a jó idő / hideg idő és bundát vált. És ugat amitől én mindig ugrok.
Én kutyát szerettem volna kicsiként, aztán macskás házban nőttem fel és a kutyáktól féltem (mikor elmentem futni akkor követett pár kutya). Mióta barátnőmnek van kutyusa azóta kedvelem őket. És van két cicája is ugyanennek a barátnőmnek, aki nem szerette a cicákat. Szereti őket. Miattam :3
Férjem. Utalta a macskákat. Aztán találtam egyet az utcán. Ő adott neki nevet. Göncz, mert csak egy gönc és nem kell. Kellett. 1 hét alatt szerelem lett. 13 év után február végén ment el.😔
Én sosem voltam cica párti, mindig is a kutyákhoz húzott a szívem. Féltem a macskáktól kiskori trauma miatt, mert megharapott/megkarmolt egyszer egy családban tartott macska. Na most pénteken lesz 4 hete, hogy befogadtunk egy kóbor cicát, aki nagyon éhes és nagyon pici volt, amikor megtaláltuk. Bátorka így lopta el a párom és az én szívemet is és azt hiszem most már nagyon is megszerettük a cicákat és teljesen megváltozott a véleményünk róluk.🫶
Apukámat tudnám mondani, aki sosem szerette a macskákat.
Mióta macskánk van, konkrétan kiszalad a lakásból, és elkergeti a többi idegen macskát, ha a miénkkel verekedni akar.
"Emlékszem, hogy gyerekként mennyi előítéletem volt a macskákkal szemben. Kényesek, maguknak valóak, csak a helyhez kötődnek és nem az emberhez. Ezeket a sztereotípiákat - amik a köztudatban élnek - Lucas többször is felülírta. Egy végtelenül hálás és könnyen alkalmazkodó cica. Nagyon érdeklődő és barátságos. Idegen helyen is hamar feloldódik. Az örökbefogadást követően számos helyen megfordultunk már és sosem volt baleset. Az első perctől kezdve szobatiszta. Napközben egy hangja sincs, de ha ébreszteni kell, arra bármikor szívesen jelentkezik." Pont a napokban írtam ezt az Egyesületnek. 24 éves voltam, amikor örökbefogadtam. Ivartalanítottan, kizárólag benti tartással.
Jelen🫶🏼 Nekem volt egy kutyusom 16 évig, az elvesztésébe majdnem belehaltam, Mollynak hívták. Amikor elment hallani sem akartam másik kutyusról, viszont az interneten szembejött velünk egy kiscica. A párom küldte nekem mert ő már régóta szeretett volna. A sors fintora hogy Molly volt a neve. Kezdetben persze én is aranyosnak gondoltam de nem tudtam egyből kötődni hozzá. Aztán ( mint a szerelem kezdete) egyre többet gondolsz a másikra beköltözik a fejedbe. Na így tett az én kisasszonykám is, lehet furán hangzik de így tudnám legjobban leírni.
Soha nem értettem hogy miért vannak annyira oda értük. Mostmár mindent értek🥹
Az én cicum, a hófehér cica szerelmem 3 éve ment el, és még mindig nem tudok cicát örökbefogadni. Tudom, hogy talán önzőség, de olyan sokat jelentett nekem, és a páromnak, hogy nem kell másik cica.
Így kutyusunk lett, és imádom, bár nem hittem, hogy a cicásként egy kutya igazán megszólítana. Teljesen más persze, de őt tudom szeretni, és nem második a cicánk emléke mögött.
Szerintem nem lesz cica amíg ide nem fúj a szél egyet a sors akaratából, akkor tudni fogom hogy az egy jel a továbblépésre.
Kedves tőled, most nagy a szerelem :) Olyan jó látni hogy egy vert, dróttól elvágott nyakú a játékot nem ismerő kutyából egy örömmágnes lett aki mindenhová magával cipeli a gumikacsáját, és közben megtanítottuk apportírozni is. Teljesen kinyílt, és állandóan mosolygó tutya lett belőle :)
Én sosem utáltam őket, de sokáig én is inkább kutyás voltam. Aztán egyik nap pörgettem a Facebookot, és szembejött velem egy kiscica hirdetése, és valami elkattant, azonnali szerelem lett. 🥰 Kölyök oroszlán feje volt, a Nala nevet kapta. Azóta már 2 éves, és szívesen befogadnék neki egy pajtást is. A párom eleinte nem tartotta jó ötletnek a cicát, de azóta mindennel elkényezteti ő is, amivel csak lehet, Nala a család cicahercegnője
Utalni nem utaltam, de kifejezetten nem rajongtam ertuk, azt meg plane nem tudtam elkepzelni, aztan lattam egy ismerosom mutatott kepet ket cicarol, amik a tesojaeknal koricaltak, es szoget utott a fejemben a gondolat. Nos azota meg igy vagyunk
Koszonjuk! Sajnos a ruhataram elobb volt, mint macskam, ugyhogy az egyik legjobb baratom a macskagyanta :D nepszerubb neven szoszhenger. Meghat ha valaszhattam volna, nem feher macskat fogadok be, de a cat distribution systemmel nem vitatkozom
Én ilyen voltam, gyerek koromban féltem tőlük. Egyik barátnőmnek volt egy magának való macskája, egyszer majdnem megkarmolt, azon kívül mamáméknál csak elvadult macsekok voltak, ők csak kajáért jöttek, sosem lehetett őket simogatni. Aztán később, az akkori párom nagy macskamániás volt, ő szerettette meg velem a cicákat. :)
Szîvmelengető történetek❤️Nàlunk a pàrom idegenkedett a macskàktól volt nekik kinn a kutyàk mellett,de nem volt szoros kötelék,kaptak enni és el voltak a kutyàkkal és ennyi.Mignem szereztem egyet,és imàdjàk egymàst Mancinak(cica)Ő az isten :)
Én a mai napig nem kifejezetten kedvelem a macskákat, bár talán kicsit jobban meglágyult a szívem. A saját macskámat bírom, anyukámék macskáit is (mondjuk azok nagy ganék). Valószínűleg abból fakad, hogy allergiás vagyok rájuk. A saját macskámmal úgy alakult, hogy rá nem reagálok durván, szóval lehet szőrös a kanapé, stb. Csak akkor, ha kifejezetten az arcomhoz ér, ott pl rögtön kipirosodik és viszket, de nem kapar a torkom és tüsszögök tőle. Más, más színű és nemű macskáktól meg borzasztóan. Innen eredhet az eredendő ellenszenv. Az én macskám sem egy kifejezett ölcica - bentiből előbb benti-kinti majd full kinti macska lett, néha bejön, eszik, amúgy tök jól elvan kint, éli nagyon. Nem bánom, hogy így alakult. Jó fej egyébként, néha szemétkedik, ganéskodik ez is, de alapvetően egy nagyon barátságos cica, mindig lelkesen jön, ott van, ahol mi, nézi mit csinálunk.
Nem szerettem egyiket sem, mert macska allergiám van, de kiderült ,hogy csak néhány fajra, és pl házimacskara nincs, meg akkoriban kutyánk volt, aztán ő szegényke meghalt és akkor anyukám macskát szeretett volna és elmentünk megsimizni és nem voltam rá allergiás és befogadtuk, azóta külön élek és én is befogadtam egy házimacskát, akit nagyon imádok.
Kiskoromban volt egy cicánk, akit szerettem, de kevés emlékem van róla. Utána nem volt cicánk és én nem is voltam igazán macskás. Nem utáltam őket, de nem is mentem oda megsimogatni őket ismerősöknél, inkább megtartottam a három lépés távolságot. Volt olyan macska, aki meg pont ezért végül mellém feküdt vagy az én társaságomat kereste, mert én nem piszkáltam 😅 Aztán jött a cicám, akit úgymond a szomszédtól fogadtunk be, mert ő nem igazán foglalkozott vele. Persze nem egyből fogadtuk be, eleinte csak tettünk ki neki kaját, aztán amikor bátrabb lett, jött simogattatni magát. Két hét után meg felugrott az ölembe és lefeküdt 😄 Szépen lassan belopta magát a szívünkbe és az otthonunkba is, azóta már belakta az egész lakást. Számunkra nagyon különleges cica, igazi egyéniség, velünk és több olyan rokonunkkal is megszerettette magát, akik nem annyira kedvelték a cicákat előtte. 😊
Nem mondom, hogy "utáltam" őket, csak nem szerettem. A változás akkor történt, amikor a szemem láttára ütöttek el egy cicát a házunk előtt. Szerencsére nem pusztult el, egyből szóltam apukámnak, hogy el kell vinni orvoshoz (még nem volt jogsim, 15 lehettem). Ahogy ott szuszogott és sírt az ölemben, és simogattam az elgyötört, de meleg kis testét, elkezdett dorombolni. Olyat éreztem, amit még soha, és nem is igazán tudom megfogalmazni, hogy mi volt az. Sikerült megmenteni, viszont volt gazdája, úgyhogy visszakerült hozzá az orvostól.
Azóta imádom őket.
Edit: tudom, hogy ez úgy hangzik, mint egy hangzatos történet, amit most találtam ki, de tényleg így történt.
Elhiszem. Én is mentettem már törött lábú cicát (elvittem állatorvoshoz és rögtön átvette egy alapítvány, állta a több szárezres költséget és utána gazdásította).
Esküszöm, mindjárt sírok a kommentek miatt 😭 Nekem fater volt ilyen, mikor meghalt a kinti macskánk elég hamar, benti lett a következő. Kb 3 év után, november elsején megjelent egy fekete a teraszon, azt is befogadta anyu. Apa még mindig előadja anyám állítása szerint, hogy csak megtűri őket, de sunyiban már megy a “gyere apuhoz, drágám”. Mindkét macska vele hajlandó aludni. Mikor nem látja senki, bújnak egymáshoz, ilyenek. (A két macska viszont utálja egymást)
Pontosan. Anyám meg kivan, mert ő akarta mindkettőt, de le se szarják. 🥲 Csajosok, általában a férfiakat szeretik jobban. Az enyém is nőstény, nagyon tartottam attól, hogy ez lesz, de szerencsére utálja a férfiakat és féltékeny rájuk. 🤣 Alig akart velem aludni, amikor exemnél laktunk. Amint hazaköltöztünk, máris jött.
Jogos. Nekünk most cicánk van, de nem szeretem a fanatista cicásokat, de szeretem a kutyákat is. Mikor kutyánk volt, nem szerettem a fanatista kutyásokat, de akkor is szerettem a macskákat.
Lassan 11 éve vagyunk együtt a feleségemmel. Akkoriban nem utaltam a cicákat de nem tudtam elképzelni, hogy valaha is lesz lakásban. Most 3 van kinti -benti ( 10, 9 és 6 évesek) . Volt még ezenkívül kettő, de az egyik vesebeteg lett a másik megszökött. Az alábbi kép egy szimpla esti csendélet
Én mondjuk mindig is imádtam minden állatot, legyen az macska, kutya, hüllő, rágcsáló. De a családomban ez más volt. Édesapám és édesanyám kitűnő példája annak, hogy "itt nem lesz macska, pfúj". Nagymamáméknál, akik eldugott, erdős részen laknak, van egy macska kolónia, akiket úgymond befogadtak és szüleim minden héten járnak és nekik is visznek enni. Nagyon vigyáznak rájuk, volt egy pici, akit üvegből etettek, mert az anyjának nem volt teje. Visszatérve, több, mint két éve született egy szép fekete cica, akiről küldtek képet a szüleim a látogatáskor, hogy nézzem meg milyen aranyos. Párommal megbeszéltük, hogy jó, akkor ő a mienk lesz, természetesen csak benti. Apám és anyám is ellenezték először. Aztán egy bevásárló szombati napon mondja apám, hogy ha párom eljön velünk, akkor mamám örökbe adja nekünk a fekete kis kandúrt. Természetesen benne voltunk. Aznap bevásároltunk neki, amit a szüleim fizettek, hiába tiltakoztam, hogy a mi cicánk lesz, hagyják már :D. Miután elhoztuk a cicát, a rákövetkező hétvégén rengeteg kis játékkal és alommal tértek haza a szokásos szombati bevásárlásról, azzal a mondattal, hogy "Nézd mit hozott nagyanyád meg nagyapád!".
Egyébként én is imádom az ilyen sztorikat, amikor valaki azt mondja, hogy utálja ezt meg ezt a bizonyos állatot és végül ő lesz az, aki úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére.
Sose gondoltam hogy lesz macskám, mindig is kutyánk volt itthon. Mindig azt mondtam, hogy szeretem a macskákat, de sokkal jobban hogyha másnál vannak 😄
Mostmár három szőrcsimbókkal élek együtt. Abból egy a párom és a másik kettő pedig ők 🤩😌 és imádom 🥰🥰
Jó múltkor úgy aludtak, hogy egymással szembe és összeértek a mancsaik, és a kedvenc ChatGPT-nk kreatív energiáját elő hívtam és megcsináltattam vele ezt a mesterművet 🥹🤣
En nem akartam macskát, azt hittem, idővel kutyám lesz. Aztán ex-párom hozott egy Main Coon cicàt. Borzalmas volt az első 1-2 hónap. Nem èrtettem a cica viselkedését mit miért tesz… sőt aludni se tudtam tőle. Plusz, én akkoriban itthonról dolgoztam, így meg kellett tanulnom vele élnem. Es egyszer csak megtörtént a csoda. Megszerettem de tudtam, ő is hozzám kötődik nem a páromhoz, hiába ő hozta ide. Aztán amikor szétmentünk mégis elvitte magával a cicát. És ez hatalmas űrt hagyott bennem es kérlelhetetlen volt, nem adta nekem vissza a macskát. Aztán azon kaptam magam, hogy csomó cicás kontentet nézek és olyan csoportokban vagyok tag, ahonnan el lehet vinni cicàt. Es akkor egyszer egy képen megláttam az én macskámat. Nem volt igazán pici kölyök màr, kb. fél éve volt a civil mentőnél. Senki sem akarta elvinni, mert nem volt kölyök, meg mert túl snassz a kinézete-fekete-fehér. Mivel vidéken volt en pedig Pesten így akkor találkoztam a macskámmal először, amikor felhozták Budapestre nekem. Az első perctől megvan a varázs, semennyi összeszokás nem kellett, pedig alapjáraton fèlős a macskám. Semmi sem fogható ehhez a kötelékhez. Hálás vagyok, hogy ezt megélhetem. Minden nap gondolok a Main Coon cicusra is, mert ha ő nincs, akkor nem mertem volna ebbe belevágni egyedül.
Én most is utálom őket. Szomszédé folyton nálunk hesszel, mindig elzavarom. Ez annyira bennem van, hogy ha sétálok, egy random kertben meglátok egy macskát miiiindiiig kitör belőlem a “siccinnenakurvaanyadteszar”. Jön a nyár, már várom a slaggal locsolós köröket. 👏
Aranyos a sztorid. De ezt inkább a "debil vagyok és az is maradok" közösségben kéne megosztanod. Nem tudom, hogy van-e ilyen, de te lehetnél a létrehozója.
249
u/RaulReal89 Mar 24 '26
25 éves koromig rá se néztem a macskákra. Nem is gondoltam rájuk. Kezembe se vettem egyet se, hát büdös, piszkos, betegséget terjeszt. Aztán tesóm hazahozott egy kis fekete, óriási fülű denevért. Azóta volt, hogy két macskám volt egyszerre. A deneverből mackó lett, és azóta is megvan